Győr

Széchenyi István Egyetem, 2015. november 12.

Ács Dominika fuvolaművész, előadóművész

Koncertjellegű performanszokon dolgozik, első előadását a Budapesti Tavaszi Fesztivál közönsége ismerhette meg.
Küldd el ismerősödnek ha tetszett Nyomtatás

A Zeneakadémia Doktori Iskolájának végzős hallgatója. „Hihetetlenül erős belső tűz, hogy színpadon lehessek, és új utakat keressek az előadóművészetben” – vallja magáról. Ennek első bizonysága a for who was not borncímű performansz volt, melyet egy trió vezetőjeként álmodott színpadra 2022 májusában, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

 

A zene gyermekkora óta élete és szenvedélye. Számára a muzsika adja a mindennapokhoz az inspirációt, az energiát, néha még a túlélést is. A legnagyobb katarzisnak tartja, ha a színpadon jól tud teljesíteni, amikor adni tud a közönségnek.

 

 

„Fontos számomra az a falusi környezet, amelyben a Bakony lábánál felnőhettem, és mélyen kapcsolódom az ott kapott értékekhez." Mint mondja, az idők során megtanulta, hogyan kell könnycseppből gyöngyöt formálni.

 

A bátorságot hatalmas erőnek tartja, s ha merjük kitágítani a határokat, abból csodadolgok születhetnek. Törekszik a tökéletességre, de annak oltárán nem szeretné feláldozni a bátorságot.

 

Ha mentálisan, fizikálisan egészségesek vagyunk, akkor találunk rá arra, mi az, amit az életben szenvedéllyel tudunk csinálni – ad útmutatást másoknak is.

Hirdetés
Ennek az oldalnak az eredeti elérhetősége: http://www.talentn.hu/acs-dominika-fuvolamuvesz--eloadomuvesz
Praesent et nulla eu nibh laoreet varius. Nunc venenatis nisi in libero. In sed justo. Sed risus. Cum sociis natoque penatibus et magnis dis parturient montes, nascetur ridiculus mus.